Bemutatás

Elhelyezkedés

Szék Kolozs megyében található, Kolozsvártól 60 kilométerre, Szamosújvártól pedig 15 km-re fekszik. Szomszédos települések: Bonchida, Magyarpalatka, Cege, Szamosújvár, Ördöngösfüzes. 

Története

    A településnek több mint 1000 éves múltja van, amely során sok megpróbáltatás érte. Sóbányáinak köszönhetően gazdag község volt. Azokban az időkbe a település városi rangnak örvendett.  Az idők során számos tatár és török támadások helyszíne volt. Ezek közül a legjelentősebb  1717 augusztus 24. ment végbe. A pusztítás fő színhelye a templom és környéke volt, ugyanis a tatárok itt ütöttek rajta az imádkozó tömegen. A tatárok felgyújtották az egész várost és rengeteg embert legyilkoltak, valamint megközelítőleg 700 lakost rabságba ejtettek és elhurcoltak. A fogságba esettek közül aztán csak nagyon kevesen szabadultak, és azok közül is akik megmenekültek sokan az akkor pusztító pestis áldozatává váltak. Így történhetett aztán meg, hogy 1717-ben Széken alig maradt 100 lakos életben. A székiek azóta minden évben ezen a napon háromszori istentisztelettel valamint böjttel emlékeznek meg erről a napról. A helység nevét illetően több elmélet is létezik, ám egyik mellett sem lehet döntő bizonyítékkal szolgálni. Ezek közül az elméletek közül van azonban néhány mely mellett több nyomós érv is felsorakoztatható. A legvalószínűbb elmélet a helység nevére vonatkozóan valószínűleg az lehet, mely szerint a Szék elnevezés a székelyek valamint szászokra jellemző szerveződési formára utal, vagyis közigazgatásilag egy bizonyos környék központi települése, székhelye, ahol a király kirendeltségére a királybíró székel. 


Proiect realizat cu contribuţia Uniunii Europene prin PNDR.

Pentru informații despre alte Programe desfășurate sub egida Uniunii Europene în România, cât şi pentru informaţii detaliate privind procesul de aderare al României la Uniunea Europeană, puteţi să vizitaţi pagina de internet a Reprezentanţei Comisiei Europene în România.

Acest site nu reprezintă poziţia oficială a Comisiei Europene. Întreaga responsabilitate referitoare la corectitudinea şi coerenţa acestor informaţii aparţine persoanelor care au iniţiat pagina web.

Toate informaţiile privind Programul Național de Dezvoltare Rurală furnizate prin acest site sunt distribuite GRATUIT şi nu sunt destinate comercializării.